Blog
Granoláink lelke – A természetes édesítők
A jó granola olyan, mint egy díjnyertes mozifilm. A főszereplő erős, a mellékszereplők játéka önmagában is megállja a helyét, az aláfestő zene pedig keretet ad a képkockáknak, megalapozza a hangulatot, és kerek-egésszé fogja össze a történet. A mi szereposztásunkban a főszerepet a gluténmentes zabpehely, a mellékszerepet a magvak, liofilizált gyümölcsök és egyéb fűszerek kapják, a zenei aláfestést, az alaphangulatot, a granolánk karakterét pedig a természetes édesítő szirupok biztosítják. Pont úgy nincsen jó granola megfelelő szirup nélkül, ahogyan jó film megfelelő zene nélkül.
A természetes édesítő szirupok glikémiás-index értéke is kedvezőbb. Az élelmiszerek esetében ezen indexszám segítségével állapítjuk meg, hogy annak cukortartalma mekkora mértékben emeli meg a vércukorszintet. A diabéteszben szenvedők esetében alacsony glikémiás indexű ételek fogyasztása ajánlott. A juharszirup természetes cukortartalma viszonylag magas, a glikémiás indexe 54-es, azaz közepes értékű (viszonyításképpen a finomított cukor értéke magas, 65-ös értékkel), így cukorbetegeknek nem ajánlott a fogyasztása, viszont a benne lévő tápanyagok kiegyensúlyozott étrend mellett hasznosak testünk számára, például segítik az egészséges vörösvértest állomány fenntartását és erősítik az immunrendszert. A kókusznektár glikémiás indexe 35-ös értéket vesz fel, amely a diabéteszben szenvedők és a fogyókúrázók számára biztonságosabb választás. Továbbá a kókusznektár fruktóz tartalma alacsonyabb a feldolgozott cukorénál.
Az agavé szirup a mexikói agavé növények nedvéből előállított szirup. Az agavét ért kritikák oka a magas fruktóztartalom. Az agavé szirup ellenben egy olyan édesítő, amely nagyon lassan emeli a vércukorszintet, glikémiás indexe is csak 19-es értékű, így a cukorbetegeknek jobb választás lehet, mint a többi szirup.
Az édesítők esetében nem feledkezhetünk meg a datolyaszirupról és a datolyapasztáról sem, amelyek a müzlijeink karakteres ízét adják. A datolyacukrot Dr. Michael Greger cikke alapján a legegészségesebb édesítőnek nevezhetjük, mivel ez nem hagyományos értelemben vett cukor, hanem csak egy szárított gyümölcs, porrá őrölve, vagy sziruposítva, így a datolya gyümölcs szinte összes ásványi anyagát, rostját, vitaminját és antioxidánsát tartalmazza.
.
A természetes édesítő is cukor, így ajánlatos odafigyelni a mértékletes fogyasztásra. De bármilyen étrend csak akkor fenntartható, ha az örömet is okoz, így nem érdemes törekedni a természetes cukor száműzésére. Arra figyeljünk oda, hogy a lehető legnagyobb tápanyag/kalória tartalmú, és a lehető legalacsonyabb feldolgozási szintű élelmiszerekből együnk minél többet.
A granolákban előforduló édesítők a napi ajánlott mennyiség figyelembevételével készültek, hogy a teljes értékű növényi étrend tökéletes napindítójává váljanak. A hasznos tulajdonságok mellett ne feledkezzünk meg az élményről sem, amelyet a kókusz, az agavé és a juhar karamellizált íze ad, amely minden falatot élménnyé varázsol. Nem hiába használjuk néha szirup helyett a nektár szót, hiszen a görög mitológiában ez az istenek örök életét és fiatalságát biztosító nedű volt… és mint cikkünkből kiderült, nem véletlenül!
Felhasznált források: Viblance: https://www.viblance.com/mi-is-az-a-granola-mirol-ismerheted-fel-az-igazan-jo-granolat/ Dr. Michael Greger: https://nutritionfacts.org/video/the-healthiest-sweetener/ Healthline: https://www.healthline.com/nutrition/agave-nectar-is-even-worse-than-sugar#dangers Healthline: https://www.healthline.com/nutrition/coconut-sugar Parkersmaple: https://www.parkersmaple.com/blogs/blog/the-sugar-wars-maple-syrup-vs-coconut-sugar Healthline: 6 Reasons Why High-Fructose Corn Syrup Is Bad For You NYTimes: https://www.nytimes.com/2006/07/02/business/yourmoney/02syrup.html Superfoods: https://superfoods.co.za/2018/10/22/coconut-blossom-nectar-the-new-agave/ Maxine’s Heavenly: What is Coconut Nectar? Washingtonpost: The sweet truth about coconut and date sugar – there are some benefits
A ropogós granola titka
A granola „esszenciáját”, azaz az igazi „crunchy” jellegét a sütés közben használt természetes édesítő szirupok biztosítják. Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy az igazi granola gabona és magvak keveréke, amely textúráját és édességét a természetes szirupok adják, amelyek sütés közben karamellizálódnak az egyéb alkotóelemeken. Ez a folyamat akkor jön létre, ha szirup állagú édesítőket használunk, hiszen ezektől tapadnak össze a hozzávalók, és lesz roppanós a végeredmény. A szirup tehát szükséges, de nem elégséges feltétele a jó granola recepteknek. Több gyártó granolának hívja azokat a termékeket, amelyekből kihagyja a szirupot – mi a szirup nélküli termékeinket nem granolának, hanem ropogós müzlinek nevezzük.
A “szirup” szó méltatlan megítélése
A szirup alapvetően valamilyen cukorféle és egyéb anyagok tömény oldata – így sokakban azt a képzetet kelti, hogy a szirupok ördögtől való dolgok. Ha alaposabban megvizsgáljuk a kérdést, hamar kiderül, hogy vannak egészségesebb és kevésbé egészséges szirupok, amit nagyrészt a feldolgozottság szintje határoz meg. Továbbá az sem mindegy, hogy milyen más élelmiszerekkel együtt jut a szervezetünkbe és, hogy mennyi. A szirup szó nagyrészt a magas fruktóz tartalmú kukorica szirupnak köszönheti kétes megítélését. Az élelmiszeripar kedvenc (értsd: legolcsóbb) édesítőszerét, illetve annak túlhasználatát és túlfogyasztását több tanulmány is összefüggésbe hozta az elhízással és krónikus betegségekkel. A kukoricaszirup egy intenzív feldolgozási folyamattal létrehozott termék, melynek eredménye szinte színtiszta cukor, élelmi rostok illetve tápanyagok nélkül. Ehhez képest például a juharszirup, a juharfa természetes “gyümölcse”, ami sok értékes tápanyagot tartalmaz. Ahogy nem minden gluténmentes és vegán élelmiszer egészséges, vannak olyan természetes szirupok, amelyek kifejezetten jótékony hatásúak lehetnek mértékletes fogyasztás esetén.„Figyeljünk oda, hogy a lehető legnagyobb tápanyag/kalória tartalmú, és a lehető legalacsonyabb feldolgozási szintű élelmiszerekből együnk minél többet.”
Természetes “édességek”
A Viblance granolákban nem használunk mesterséges, állati eredetű vagy feldolgozott cukrokat és édesítőket. A természetes szirupok közül kókusznektárral, juhar-, és agavé sziruppal édesítjük a termékeinket. Ezek természetes, növényi eredetű és vegán édesítőszerek, vagyis olyan cukorforrások, amelyek minimális finomítási folyamaton mentek keresztül, és így meg tudták tartani eredeti tápanyagtartalmukat (vitaminokat, ásványi anyagokat, antioxidánsokat), a finomított, feldolgozott cukorral ellentétben. A juharszirupot a juharfák nedvének begyűjtésével nyerik, és az igazi juharszirupot alig finomítják. Jelentős az antioxidáns-és ásványi anyag tartalma, nagyarányú magnéziumot és cinket, kisebb arányban vasat és kalciumot is tartalmaz. A B vitamin több formája, valamint A vitamin is megtalálható benne, amely a látást segíti. Hasonlóan készül a kókusznektár, amely a kókuszpálma virágából nyert édes szirup – többen a dehidratált változatát, a kókuszcukrot ismerik. A nektár vegyszermentes eljárással készül, minimális finomítással, így a juharsziruphoz hasonlóan megőrzi a benne rejlő értékes tápanyagokat, mint a magnéziumot, káliumot, cinket, vasat és aminosavakat, valamint a C-vitamint és a B vitamin bizonyos fajtáit.
A természetes édesítő szirupok glikémiás-index értéke is kedvezőbb. Az élelmiszerek esetében ezen indexszám segítségével állapítjuk meg, hogy annak cukortartalma mekkora mértékben emeli meg a vércukorszintet. A diabéteszben szenvedők esetében alacsony glikémiás indexű ételek fogyasztása ajánlott. A juharszirup természetes cukortartalma viszonylag magas, a glikémiás indexe 54-es, azaz közepes értékű (viszonyításképpen a finomított cukor értéke magas, 65-ös értékkel), így cukorbetegeknek nem ajánlott a fogyasztása, viszont a benne lévő tápanyagok kiegyensúlyozott étrend mellett hasznosak testünk számára, például segítik az egészséges vörösvértest állomány fenntartását és erősítik az immunrendszert. A kókusznektár glikémiás indexe 35-ös értéket vesz fel, amely a diabéteszben szenvedők és a fogyókúrázók számára biztonságosabb választás. Továbbá a kókusznektár fruktóz tartalma alacsonyabb a feldolgozott cukorénál.
Az agavé szirup a mexikói agavé növények nedvéből előállított szirup. Az agavét ért kritikák oka a magas fruktóztartalom. Az agavé szirup ellenben egy olyan édesítő, amely nagyon lassan emeli a vércukorszintet, glikémiás indexe is csak 19-es értékű, így a cukorbetegeknek jobb választás lehet, mint a többi szirup.
Az édesítők esetében nem feledkezhetünk meg a datolyaszirupról és a datolyapasztáról sem, amelyek a müzlijeink karakteres ízét adják. A datolyacukrot Dr. Michael Greger cikke alapján a legegészségesebb édesítőnek nevezhetjük, mivel ez nem hagyományos értelemben vett cukor, hanem csak egy szárított gyümölcs, porrá őrölve, vagy sziruposítva, így a datolya gyümölcs szinte összes ásványi anyagát, rostját, vitaminját és antioxidánsát tartalmazza.
.
A természetes édesítő is cukor, így ajánlatos odafigyelni a mértékletes fogyasztásra. De bármilyen étrend csak akkor fenntartható, ha az örömet is okoz, így nem érdemes törekedni a természetes cukor száműzésére. Arra figyeljünk oda, hogy a lehető legnagyobb tápanyag/kalória tartalmú, és a lehető legalacsonyabb feldolgozási szintű élelmiszerekből együnk minél többet.
A granolákban előforduló édesítők a napi ajánlott mennyiség figyelembevételével készültek, hogy a teljes értékű növényi étrend tökéletes napindítójává váljanak. A hasznos tulajdonságok mellett ne feledkezzünk meg az élményről sem, amelyet a kókusz, az agavé és a juhar karamellizált íze ad, amely minden falatot élménnyé varázsol. Nem hiába használjuk néha szirup helyett a nektár szót, hiszen a görög mitológiában ez az istenek örök életét és fiatalságát biztosító nedű volt… és mint cikkünkből kiderült, nem véletlenül!
„A természetes édesítő is cukor, így ajánlatos odafigyelni a mértékletes fogyasztásra. De bármilyen étrend csak akkor fenntartható, ha az örömet is okoz, így nem érdemes törekedni a természetes cukor száműzésére.”