Blog
A hosszú élet titka talán a kávéban rejlik? Érdekességek a kedvenc feketénkről!
- A rendszeres kávéfogyasztás jótékony hatással van a szív- és érrendszeri problémákra.
- A kávé egyik fő elemeként ismert klorogénsav az anyagcsere folyamatokra is jótékonyan hat.
- Vegán kávés desszert uzsonnára? Mutatunk egy igazi finomságot!
A rendszeres kávéfogyasztással tényleg meghosszabbítható az életünk?
Egy 2017-ben készült kutatás során több mint félmillió ember bevonásával vizsgálták a rendszeres kávéfogyasztás és a halálozás közötti kapcsolatot. A résztvevőket 10 különböző európai országból válogatták össze. Tizenhat év kutatás következményeként kimutatható, hogy kevesebb volt a halálozás azok körében, akik rendszeresen fogyasztottak kávét, mint azokéban, akik nem. Ez a halálozási csökkenés nemenként eltérő eredményt mutatott. Férfiak esetében 12 %-os, míg a nők esetében 7%-os volt. Ugyanezt az eredményt támasztja alá egy másik kutatás, melyben 45-75 éves kor közötti emberek kávéfogyasztását figyelték meg közel 20 éven keresztül. A felmérésből továbbá az is kiderül, hogy az eredmények nem csak a koffeintartalmú kávénak köszönhetőek, hanem a koffeinmentesnek is.
A kávé jótékony hatása nem a koffeinnek köszönhető
A fent említett felmérés azt is bizonyítja, hogy nem a koffeinben keresendő a kávé jótékony hatása, hanem a polifenolban található klorogénsavban. A klorogén egy étrendi polifenol, mely a kávé egyik fő elemeként ismert. Érdekességképp a polifenol vegyületek többek között megtalálhatóak a következő gyümölcsökben és zöldségekben is:|
áfonya |
gránátalma |
|
szeder |
kékszőlő |
|
eper |
kelkáposzta |
| vöröskáposzta |
spenót |
Török kávé a szív egészségéért
Az egyik legegészségesebbnek tartott kávé az ikariai vagy ismertebb nevén török kávé. Az elnevezés az elkészítési módra utal. Az italt nem leforrázzák, hanem főzik és nem is egyszer, hanem háromszor. Egy 2013-as tanulmányban 66-91 éves kor közötti emberek kávéfogyasztását és annak hatását kutatták. A vizsgált személyek 87%-a fogyasztott rendszeresen török kávét a többi résztvevő pedig egyéb kávét. A tanulmány során kimutatható volt, hogy az ikariai kávé rendszeres fogyasztása csökkenti a szív és érrendszeri problémák kialakulását. A török kávé titka abban rejlik, hogy a kávészemek enyhén pörköltek és púderfinomságúra vannak őrölve. Ennek hatására sokkal több antioxidáns marad a kávéban, így jobban kifejtve hatását szervezetünkben. Ha török kávé fogyasztása mellett döntesz, akkor az alábbi recept segítségedre lehet: Amire szükséged lesz hozzá:- dzsezva, hosszú nyelű rézedény
- 2 evőkanál púder finomságú kávéőrlemény, azaz török kávé (otthoni kávédarálóval ez az őrlési finomság nem kivitelezhető)
- víz
Mennyi kávét ajánlott fogyasztanunk naponta?
Dr. Greger adatai alapján naponta kevesebb mint 4 csésze kávé elfogyasztása ajánlott, viszont a mértékletesség megtartása itt is nagyon fontos. Egy csésze kávé 3%-al képes csökkenteni a korai elhalálozás kockázatát.Kávé Viblance módra!
Ha már a kávénál tartunk nem mehetünk el amellett, hogy, egyik nagy szenvedélyünk a granola, amit ötvöztünk másik kedvencünkkel a kávéval, így született meg a Csokoládés Kávé Granola, mellyel kétszeres élményt nyújtunk a tápláló reggelihez. Az ízélmény eléréséért a Caffé Perté 100%-os Arabica kávéját használtuk, mely a Santo Domingoi ültetvényről származik. Ha nem csak növényi tejjel szeretnéd fogyasztani, akkor tegyél egy próbát a vegán tiramisu pohárdesszertünkkel, melyet a fent említett csokis kávés granolával tettünk még finomabbá. A kókuszkrém és a juharszirup tökéletes párost alkot a kakaóval és a kávéval, mely ízletes desszert lehet tízóraira vagy akár ebéd utánra.
Források: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/32633686/ https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/28391515/ https://www.mindbodygreen.com/articles/how-coffee-supports-longevity-cold-brew-recipe https://www.mindbodygreen.com/articles/does-coffee-affect-inflammatory-response https://www.mindbodygreen.com/articles/best-coffee-for-longevity https://www.mindbodygreen.com/articles/polyphenols-benefits-and-sources https://www.wellandgood.com/ikarian-coffee/ Dr. Michael Greger – Gene Stone (2016) Hogy ne halj meg! Budapest, Édesvíz Kiadó Fotók: unsplash.com freepik.com