Blog
A zabpehely valóban előnyös a kisbabák számára? Gyere és fedezd fel velünk, mi mindent tud ez a remek alapanyag!
Az egészség a legfőbb értéke életünknek, ezért mindig kiemelten figyeljünk oda, hogy a testünk mit kér, milyen tápanyaggal lássuk el. Azonban társas lényként azt is szeretnénk, hogy nemcsak a mi egészségünk, hanem szeretteinké is rendben legyen. Ha gyermekünk születik, akkor még jobban odafigyelünk, hogy milyen ételeket fogyasztunk, és miket tudunk adni neki a fejlődése érdekében.
Cikkünkben utánajárunk annak, hogy miért is jó, ha a zabot és a zabpelyhet beépítjük az étkezésébe. Megismerhetjük, hogy melyik fajta a legjobb számukra és hogyan tudjuk házilag is készíteni.
A kisbabák táplálkozása
Amikor a babák félévesek lesznek, általában megkezdődik az anyatej vagy a tápszer fokozatos elhagyása és a hozzátáplálás időszaka köszönt be. Nagyon fontos ebben az időszakban, hogy milyen szilárd ételekkel találkoznak a picik elsőként, hiszen ezen élmények hatással lehetnek a későbbi emésztésükre is. A szülőknek tudatosnak kell lenni és az alapján kiválasztani az alapanyagokat, amelyekből készült ételek hozzájárulnak a babák fejlődéséhez és növekedéséhez. A zabpehely ebből a szempontból kiváló választás lehet.
A zab és a zabpehely közti különbség
Azért jó ebben a korban, mert a zabpehely bőséggel tartalmazza a legfontosabb alapvető tápanyagokat a kicsik számára, mint például a fehérjék, vitaminok és a rostok. Ezek a tápanyagok elengedhetetlenül szükségesek az egészséges fejlődéshez. A zabot a legegészségesebb gabonafélék között tartják számon az egész világon. Nagyszerű antioxidáns és ásványi anyagokban gazdag. Érdemes egy rövid kitekintést tenni, hogy mi a különbség a zab és a zabpehely között. A zab teljes kiőrlésű élelmiszer, a teljes zabra utal, a sértetlen héjával együtt. A zabpehely pedig a zab feldolgozása után létrejött, héj nélküli, gőzölt és lapított élelmiszer. A zabpehely azért is különösen gazdag tápanyagokban, mert bár hántolják, ezzel nem távolítják el a csírát és a korpát.Zabpehely a babáknak
Mivel a zabpehely nem tartozik a búzafélék családjába, vagyis gluténmentes, így pl. a cöliákiában szenvedő gyerekek is biztonsággal fogyaszthatják. „A zabpehely nagyszerű első táplálék a csecsemők számára, vasban, rostban és B-vitaminban gazdag.”- vallja Ashley Shaw– regisztrált dietetikus, a Preg Appetit megalkotója. Rendkívül könnyen emészthető és enyhe ízzel rendelkezik. A dietetikus szerint kevés dologra van szükség a babáknak szánt zabkása elkészítéséhez: zab, konyhai robotgép illetve folyadék. A folyadék lehet többféle, a baba ízlésének megfelelő: forró víz, anyatej, tápszer. Egy éves kor után akár már tejmentes alternatív tejeket is lehet használni. A szülők maguk is fogyasztják ezt az ételt szívesen, annyi a különbség a piciknek való elkészítési módban, hogy a zabpehely állaga más. „ A baba zabpehelynek finomabbnak kell lennie, hogy egyenletesen főjön, és egyenletes állagú legyen, amelyet a csecsemők könnyen lenyelhetnek. Ezen kívül nem kell sokat hozzátenni a baba zabpehelyhez.”Hogyan válasszuk ki a legjobb fajtát gyermekünk számára?
Ma már sokféle zabpehely van a piacon, ezért van miből választani, azonban legyünk tájékozottak, ha a legjobbat szeretnénk gyermekünk számára. A babák számára a szeletelt zabot javasolják feldolgozatlansága miatt, valamint azért, mert a teljes zab összes tápanyagát magában hordozza.
Bármilyen formában is vásároljuk a zabot, mindenképpen ügyeljünk arra, hogy ne tartalmazzon tartósítószert, sót, ízesítőt és cukrot. Célszerű egyszerre kisebb mennyiséget vásárolni, amit rövidebb időn belül felhasználunk. Ha mégis hosszabb ideig tároljuk, akkor érdemes légmentesen záródó edénybe tenni. Az is egy megoldás, hogy a fagyasztóba kerül, hiszen ilyenkor az alacsony hőmérséklet és páratartalom mellett megelőzhető, hogy elázzon.
A baba zabpehely elkészítése házilag
Az elkészítés során a száraz zabot konyhai robotgéppel célszerű őrölni, egészen addig, amíg por állagú lesz. Ezt követően kell hozzáadni a folyadékot (lehet víz, anyatej, tápszer) és annyi ideig melegítjük együtt, amíg egy krémes állagot kapjunk. Mindenképpen hagyjuk kihűlni. Shaw szerint, ha a babánk első étele ez, akkor ne adjuk hozzá semmi mást, csak így önmagában fogyassza el. Azonban amikor már több étel is bevezetésre kerül, akkor lehet bővíteni zöldség-, és gyümölcspürékkel vagy egy kis fűszerrel, pl. fahéj, de csak kis mennyiségben. Gyümölcsök közül a pépes banán is kedvelt kiegészítő. Finomra vágott zöldségekkel együtt főzve igen ízletes zabkását készíthetünk kisbabánk számára. Joghurttal is javasolják, amiből turmixokat lehet előállítani, ez pedig a pre-probiotikus étkezés egy kiváló kombinációja. Ez egy jó alkalom akkor is, amikor már maguktól kezdenek enni, hisz egy kiskanálra rátéve odaadhatjuk a kezébe és még nagyobb élmény számára, hogy egyedül fogyasztja a finom, babák számára tökéletes zabkását.Hányszor érdemes zabpelyhet adni a kisbabáknak?
Az, hogy milyen gyakran fogyasztanak zabkását a picik, nagyban függ az életkortól és attól, hogy milyen más ételeket esznek még. A zabpehely mellett érdemes minél többféle zöldséget és gyümölcsöt is adni a babának pürésített formában.
Hasznos tippek szülőknek
- Ha a zabpehelyhez anyatejet adunk hozzá, akkor ezt mindenképpen szoptatás előtt érdemes megtenni. Amennyiben túl korán kerül összekeverésre az anyatejben található enzimek lebontják a zabpelyhet, így hatástalanná válik a szervezet számára.
- Ha tápszerrel keverjük, akkor legfeljebb 20-30 perccel az etetés előtt kell hozzáadni.
- Fontos, hogy megfelelő testtartása legyen a babának etetés során, mert az befolyásolhatja az étkezés könnyedségét.
- Érdemes elkerülni a túlevést. Gyors hízás esetén javasolt a mennyiség csökkentése.
Okozhat- e allergiát a zab a kisbabáknak?
Nagyon kicsi az esélye annak, hogy allergiát okozhat. Az AAP vagyis a Gyermekorvosok Legnagyobb Szakmai Szövetsége az Egyesült Államokban azt publikálta, hogy kevésbé valószínű, hogy a zab allergiát okozhat, mint a többi gabona, így biztonsággal beépíthető a kisgyermekek étrendjébe. Akinél mégis előfordul, annál erőteljesebb tünetek jelentkeznek, mint pl. hasi fájdalom, csalánkiütés, letargia. Ilyen esetben mindig forduljunk orvoshoz.A zabpehely fogyasztás egészségügyi előnyei babáknak
Magas rost,- és tápanyagtartalma van Nagy mennyiségben tartalmaz cinket, rostot, magnéziumot és vasat. Jótékony hatása van a babák egészséges növekedésében és fejlődésében. Az emésztést támogatja és megakadályozza a székrekedést A zab elősegíti a teltségérzést és egy egészséges étvágyat biztosít, közben pedig a gázképződést akadályozza. Mivel természetes hashajtóként is funkcionál ez a nagyszerű tápanyag, így megelőzi a székrekedést és könnyebbé teszi a székletürítést. A babák egészségét támogatja Nagy mennyiségben tartalmaz fehérjét és más kiváló összetevőket, amely a gyermekek immunitását pozitív irányba befolyásolja. Ennek következtében a haj és a bőr optimális funkcióit segíti, mellette pedig igen kiváló energiaforrás. Magas vastartalma az agyműködést serkenti Könnyebben tudnak a környezetünkben fellelhető információkra reagálni. A zab rendszeres fogyasztásával támogatni tudjuk az egészséges agyi működésüket. Fontos B- vitaminforrás A B-1 vitamin a kisbabáknak segít a sejtnövekedésben és megfelelő működésben, valamint támogatja az elektrolitok be – és kiáramlását az idegekbe és izmokba. A növekedést és fejlődést optimálisan támogatja A zabpehely magas mangántartalma miatt elősegíti az egészséges fejlődést és anyagcserét. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag Olyan összetevőket tartalmaz, amelyek a szervezetben lévő létfontosságú folyamatok beindításában segítenek. Íme, a legfontosabb vitaminok és ásványi anyagok a babák számára:- szelén: egészséges agy és immunrendszer támogatás
- cink: támogatja az egészséges immunrendszert és elősegíti a sebgyógyulást
- kalcium: csonterősítő, valamint az izmok és a szív helyes működéséhez jelentősen hozzájárul
- réz: szív egészségét támogatja
- foszfor: az optimális csontképzésben segít
Receptek babáknak
Az alábbi két finomságot könnyedén elkészíthetjük otthon és akár egy finom, kifejezetten babáknak való reggelit valósíthatunk meg.
- Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet.
- Mielőtt levennénk a tűzről, adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét.