Blog
Hogyan tegyük könnyeddé gyermekeink számára a növényi alapú étrendre való áttérést?
Az egészséges táplálkozás kialakítása minden életkorban aktuális ha szeretnénk, hogy hosszan tartó és boldog életet tudjunk élni. Mikor erre az útra lépünk nemcsak a saját életünkre vagyunk hatással, hanem a családunkéra is. Amikor szülővé válunk és már kialakítottuk a tudatos életmódot, akkor ezt szeretnénk átadni gyermekeinknek is. Nézzünk, meg, miként nevelhetjük növényi alapú étrendre gyerkőceinket…
A gyerekek számára a növényi étrendre való áttérés olyan, mint egy izgalmas utazás, melyben a család együtt vesz részt. Így nemcsak több időt tölthetünk együtt, de az étel szeretete mellett, az egészségünk hosszú fenntartását is megvalósítjuk, nem mellesleg jókedvűek is leszünk. Hiszen az étkezések egyik fő célja, hogy élvezetes, változatos és szórakoztató legyen. Bátran álljunk ki nézőpontunk mellett, hogy egy egészséges gyermeket szeretnénk nevelni, aki ezt a tudatos táplálkozási rutint tovább tudja majd adni a saját gyermekeinek. Ez pedig igazán örömmel és hálával tölti a meg a szívünket.
Források https://www.healthline.com/nutrition/raising-kids-vegetarian https://www.leafyvibe.com/blog/transition-kids-plant-based-diet https://nutriciously.com/plant-based-family-tips/ https://nutriciously.com/simple-vegan-recipes-for-beginners/ https://nutriciously.com/vegan-breakfast-guide/ https://www.mindbodygreen.com/articles/plant-based-diet Fotók https://www.freepik.com/
Mi az a növényi alapú étrend?
Erről már írtunk korábban, így csak röviden foglalom össze. Mivel ez egy nagyon tág megnevezés, több mindent jelenthet. Egyfelől utal a vegán étrendre, ami teljesen kizárja az állati eredetű ételek teljes felhozatalát, főként növények fogyasztását helyezi előtérbe. Van még a teljes növényi alapú étrend, ahol a zöldségek, gyümölcsök, magvak és hüvelyesek vannak túlsúlyban a mindennapi étkezések alatt. De a legfontosabb mégis az, hogy miért választja valaki ezt a táplálkozási formát?
Növényi alapú étrend a környezet megóvásáért
A jó hír az, hogy ha most megtanítjuk gyermekeinknek, hogyan tudnak egy fenntartható és környezetbarát életmódot élni, akkor ők is tehetnek azért, hogy a világ jobb hellyé váljon. Nézzünk meg röviden, miben érhetünk el pozitív változást a növényi étrend által:- megvédhetjük az óceánokat Mivel az ipari állattartó telepeken nagyfokú vegyszerhasználat van, ezért a hulladékok és szennyeződések többnyire vízi úton jutnak el egyik helyről a másikra, ami leginkább az óceánokat érinti. Emiatt fennáll a vízi élővilág kipusztulásának a veszélye is. Kutatások kimutatták, hogy a vegyi anyagok elvonja az oxigént az élővizekből és emiatt óriási tápanyag terhelés is fennáll. Ezért is kiemelten fontos erre odafigyelni, mert tömeges kihalás következhet be a vízi élővilágban.
- megőrzi a föld és vízhasználatot Földünk erőforrásai végesek, amit a nagy mennyiségű ipari állattenyésztés rendkívül negatív irányba mozdít el. Gondoljunk csak bele, mekkora területekre van szükség például a szarvasmarhák legeltetésére és ahhoz, hogy ők táplálékhoz jussanak a területeket takarmányozásra használják. Ezen területek kialakításához pedig a legtöbb esetben akár egész erdőket pusztítanak el.
- csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását Ezen gázok légkörbe való kibocsátása hozzájárul a globális felmelegedéshez, aminek környezet pusztító hatása van. Az előbb említett erdő pusztítások a szarvasmarhák érdekében, a CO2 légkörbe jutását okozza, ami rettentően káros.
Nézzük meg, hogy milyen előnyökkel jár a gyerekek számára ez a tudatos étkezési mód!
- növényi alapú étrenddel megelőzhető a szívbetegségek kialakulása már egészen kisgyermek korban
- segít csökkenteni a túlsúlyt és az elhízást
- segíti az egészséges emésztést
- stabilizálja a vércukorszintet
- növeli a napi energiaszintet
Tippek, hogyan tudnak könnyedén áttérni a gyerekek a növényi alapú étrendre
Érdemes az egész családot bevonni az életmód,- és étrendváltásba, hiszen a támogató erő nagyon motiváló lehet a család minden tagja számára. Itt is igaz, hogy együtt könnyebb, és ezt most nem csak arra értjük, hogy az Anyukáknak könnyebbséget jelent, ha csak egyféle ételt kell elkészíteni a nap során. ☺- Engedd el az elvárásokat
- Válassz ki együtt növényi alapú ételeket
- Vonjuk be az ismerősöket
- Maradjanak meg ismerős ízek is
- Családi kiskert létrehozása
- Apró lépésekkel haladjunk
- Engedjük meg a tökéletlenséget
- Segíteni a gyerekeket, hogy vegánná váljanak