Blog
Hogyan őrizd meg az újévi lendületet? – Egészséges szokások, amik egész évben kitartanak
Az új év mindig friss energiát hoz magával. Január elején tele vagyunk tervekkel, lelkesedéssel és elhatározásokkal: „idén jobban figyelünk magunkra, egészségesebben élünk, többet mozgunk”. Aztán telnek a hetek, visszatérnek a megszokott hétköznapok, és az újévi lendület sokaknál fokozatosan alábbhagy. A kérdés az, hogyan lehetne ezt a kezdeti motivációt hosszabb távon is megtartani?

Miért olyan nehéz betartani az újévi fogadalmakat?
Az egyik leggyakoribb akadály az, hogy az év elején túlságosan sokat várunk el magunktól. Hirtelen mindent egyszerre szeretnénk megváltoztatni: új étrend, rendszeres edzés, minőségi pihenés, kevesebb stressz. Ezek önmagukban is komoly célok, együtt pedig sokszor túl nagy falatnak bizonyulnak. Amikor a mindennapi életünk nem tud lépést tartani a terveinkkel és a saját magunkkal szemben állított – gyakran irreális – elvárásokkal, akkor gyorsan jön a csalódottság érzése, majd a kudarc és végül a teljes elengedés. Az egészséges szokások nem attól működnek, hogy soha nem hibázunk és mindig mindent tökéletesen csinálunk, hanem attól, hogy újra és újra visszatérünk hozzájuk, még akkor is, ha közben megélünk kevésbé sikeres napokat is.
A hosszú távon fenntartható változás apró lépésekkel kezdődik
Éppen ezért érdemes másképp gondolkodni a célokról:
Mozgás – találjuk meg a saját ritmusunkat
A mozgás beépítése az életünkbe legtöbbször ott bukik el, hogy rögtön túl nagy elvárásokat támasztunk magunkkal szemben. Ha eddig nem sportoltunk rendszeresen, nem reális cél egyből heti öt edzést betervezni. Sokkal fontosabb, hogy olyan mozgásformát válasszunk, amely illeszkedik a hétköznapjainkhoz és hosszú távon is kivitelezhető marad. Lehet ez egy könnyű edzésforma, jóga, úszás, tánc vagy akár egy rövidebb otthoni edzés – a lényeg a rendszeresség és az, hogy örömet okozzon. A mozgás beiktatása azonban nemcsak a sportot jelenti önmagában: az egyéb aktív tevékenységek is rengeteget számítanak. Egy esti séta, városnézés munka után, hétvégi kirándulás a barátokkal vagy családdal mind hozzájárulnak ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat.
Egészséges étkezés – fenntartható szokások csodadiéták helyett
Ugyanez a mértékletes változás igaz az étkezésünk megreformálására is. Az egészséges életmód nem feltétlenül diétát jelent, sokkal inkább tudatosabb választásokat. Például, ha minden főétkezés alkalmával fogyasztunk zöldséget, a kisétkezésekkor pedig gyümölcsöt vagy naponta megiszunk a szokásosnál egy-két pohár vízzel többet, máris tettünk valamit a testünkért és az egészségünkért. Ezek az úgynevezett „mikroszokások” azért működnek jól, mert nem igényelnek komoly erőfeszítést, mégis a hatásuk folyamatosan összeadódik és hosszú távon óriási változást eredményez.
Az egészséges étkezéssel kapcsolatban fontos, hogy ne dőljünk be a csodadiétáknak. A plusz kilók nem két hét alatt kerültek fel, így nem is reális elvárás, hogy ilyen rövid idő alatt megszabaduljunk tőlük. Azok a fogyókúrák, amelyek gyors és drasztikus testsúlycsökkenést ígérnek, szinte mindig zsákutcába vezetnek. Itt is sokkal célravezetőbb a fenntartható szokások kialakítása. Ilyen például a rendszeres étkezés, az éhezés kerülése, valamint az, hogy a jó minőségű, teljes értékű alapanyagokból álló ételeket és élelmiszereket részesítsük előnyben, ha választás előtt állunk.

Alvás – minőségi pihenésben rejlik az erő
Az alvás gyakran háttérbe szorul, pedig kulcsszerepe van az egészségünk és a közérzetünk szempontjából. Érdemes tudatosan készülni a pihenésre: lefekvés előtt szellőztessük ki a hálószobát és lehetőség szerint kerüljük a képernyők kék fényét már legalább egy órával az alvást megelőzően. Egy nyugodt esti rutin – például olvasás, nyújtás vagy légzőgyakorlat – segíthet lelassulni, ezáltal támogatja a jobb minőségű alvást.
Stresszkezelés – egyensúly a mindennapokban
A stressz szinte észrevétlenül szövi át a mindennapjainkat, mégis komoly hatással van a közérzetünkre, az energiaszintünkre és az egészséges szokások fenntartására is. A cél nem az, hogy teljesen stresszmentes életet éljünk – hiszen ez szinte lehetetlen –, hanem az, hogy megtanuljuk kezelni a feszültséget. Már apró változtatások is sokat segíthetnek: napi néhány perc tudatos légzés, egy rövid séta a friss levegőn, vagy az, ha időnként valóban megengedjük magunknak a pihenést bűntudat nélkül. Fontos az is, hogy felismerjük a saját határainkat, és merjünk nemet mondani, amikor túl sok a teher. Ha rendszeresen időt szánunk azokra a tevékenységekre, amelyek feltöltenek – legyen az olvasás, zenehallgatás, festés vagy egy jó beszélgetés –, az nem luxus, hanem az egészséges életmód része. A kiegyensúlyozottabb lelkiállapot pedig megkönnyíti azt is, hogy a mozgásra, az étkezésre és az alvásra vonatkozó szokásainkat hosszú távon fenntartsuk.
Ne felejtsük el észrevenni és értékelni a kis sikereinket a változás útján. Egy hét rendszeres séta, egy új recept kipróbálása vagy egyszerűen az, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, mind olyan eredmények, amelyek megerősítésül szolgálnak abban, hogy jó úton járunk. Ezek adják azt a belső motivációt, ami az újévi lendület elmúlása után is tovább visz minket.
Az igazi cél nem az, hogy január végére minden célunkat elérjük, hanem hogy egész évben következetesen, szeretettel figyeljünk a testünkre és lassan, de biztosan önmagunk legjobb formáját hozzuk.
A cikk szerzője: Keleti Dóra

Keleti Dóra vagyok, dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem tanulmányaimat, melyek befejezésével nem csupán egy szakmát kaptam, de egy hivatást is. Az egyetemi éveim alatt vált még inkább világossá számomra, hogy mekkora szükség van az egészséges életmód és táplálkozás alapelveinek hangsúlyozására. Kiváló lehetőséget nyújthatnak erre a mai világban a blogokon megjelenített cikkek, melyek hasznos információkkal, tippekkel és tanácsokkal láthatják el az érdeklődőket. Ezért, mint dietetikus szakember, szívügyemmé vált, hogy megbízható, tudományosan megalapozott információkat adjak át az embereknek ezeken a felületeken, de mindezt olyan formában, ami laikusok számára is könnyen érthető és hasznosítható. Állandóan keresem az olyan termékeket, melyek gyártói a jó ízek mellett az egészséges, gondosan válogatott, minőségi alapanyagokra is adnak. A Viblance pont egy ilyen magas színvonalat képviselő cég, amely értéket állít elő, ahányszor valami a kezei közül kikerül, én szintén erre törekszem minden cikkem publikálásánál.