Dietetikus válaszol

Mit tehetsz, ha válogatós a gyermeked?

A gyermek étrendjének bővítése és az egészséges étkezési szokások kialakítása sok család számára kihívást jelenthet, hiszen a válogatósság rengeteg esetben jelen van. A hirtelen jött elutasítás, a szűkülő étel repertoár vagy az ismeretlen ételektől való félelem sok szülőt kétségbe ejt, miközben a legtöbb esetben ez a fejlődés teljesen természetes része. A 2–6 éves kor közötti időszakban különösen gyakori az új ízekkel és állagokkal szembeni óvatosság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne tudatos, szeretetteljes módszerekkel segíteni a gyermeket abban, hogy bátrabban kóstolgasson és fokozatosan bővítse az étrendjét.

Miért válogatósak a kisgyermekek?

A válogatás hátterében sokféle ok állhat. Fejlődési sajátosság, amikor a gyermek egyszerűen bizalmatlan az új ételekkel szemben, de szenzoros érzékenység vagy egy-egy korábbi rossz élmény is vezethet ahhoz, hogy bizonyos fogásokat messziről elkerül. Sokszor az is előfordul, hogy a kicsi egyszerűen csak kontrollt szeretne gyakorolni a környezete felett: az étkezés kiváló terep erre. A szülői nyomás – még ha jó szándékkal történik is – könnyen visszaüthet, ezért érdemes az egész folyamatot türelemmel és rugalmassággal kezelni.

Teremtsünk nyugodt környezetet étkezés közben!

A nyugodt, erőltetésmentes étkezési környezet sokkal többet számít, mint hinnénk. Ha az asztalnál nincs kapkodás, nincs képernyő, és a hangulat is kellemes, a gyerek sokkal könnyebben fogad be új ízeket. Fontos, hogy napi szinten nagyjából ugyanakkor történjenek az étkezések, mert a kiszámíthatóság biztonságot ad. Ha pedig egy adott napon kevesebbet eszik, attól még nem történik tragédia – egy kis ingadozás teljesen természetes.

Az ismételt kínálásban hatalmas erő rejlik

Sok szülő úgy érzi, „megpróbáltuk, de nem kérte”, pedig egy új étel elfogadása akár 10–15 alkalmat is igényelhet, amikor a gyermek találkozik/ismerkedik egy számára szokatlan ízzel, állaggal vagy színnel. Sokszor elég, ha az adott étel kis mennyiségben jelen van a tányéron. Nem kell megenni, nem kell megkóstolni – elég, ha látja. Ahogy egyre többször találkozik vele, fokozatosan megszokja a látványát és az illatát, és idővel sokkal nyitottabbá válhat rá. Gyakran előfordul, hogy hetek vagy akár hónapok után egyszer csak elkezd érdeklődni az addig elutasított étel iránt.

Adjunk választási lehetőséget!

A gyermek önállóság iránti igénye nagy hajtóerő az étkezésben is. Ha megkapja a választás lehetőségét, jóval együttműködőbb lesz. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bármit kérhet: a szülőnek kell kijelölnie két-három egészséges opciót, a gyerek pedig dönt. Egy egyszerű kérdés, mint például „Répát vagy uborkát szeretnél?” máris megadja neki az irányítást, mégis minden választás jó eredményhez vezet.

Vonjuk be gyermekünket az ételkészítés folyamataiba!

A gyerekek sokkal szívesebben kóstolnak meg olyan ételeket, amelyek elkészítésében ők maguk is részt vettek. Már az is sokat jelent, ha bevonjuk őket a bevásárlásba, ahol választhat egy zöldséget, amit közösen elkészítünk vele. Otthon segíthet keverni, szórni, díszíteni – ezek egyszerű, mégis sokat érő mozzanatok. A saját készítésű étel mindig izgalmasabb.

Játékos ismerkedés – nemcsak evés közben

Az étellel való ismerkedés nem a kóstolásnál kezdődik. A szenzoros élmény nagyon fontos: hadd érjen hozzá, szagolja meg, vizsgálja át az új alapanyagot. A játékos ismerkedés mindig jó előszobája az új ételek elfogadásának.

Mutassunk példát!

A gyermekek a család étkezési szokásait követik. Ha mi is szívesen és rendszeresen fogyasztunk zöldségeket, színes, friss ételeket, idővel ők is könnyebben nyitnak feléjük. A közös étkezéseknek óriási erejük van: a látvány, a hangulat, a minták mind alakítják a gyermekek hozzáállását.

Alakítsuk át a bevált ételeket egészségesebbé!

Nem az a cél, hogy mindent egészséges ételt „elrejtsünk”, de az átmeneti átalakítás nagy segítség lehet, főleg, ha a gyermek bizonyos textúrákat vagy ízeket még nem fogad el. Egy korábbi cikkemben hangsúlyoztam, hogy mennyi lehetőség rejlik a zöldségek sokoldalú felhasználásában – ezek közül több ötletet a gyerekek világához igazítva is jól lehet alkalmazni.

Krémlevesben például a zöldség teljesen átalakul, bársonyos, édeskés vagy lágy ízt kap, amit a legtöbb gyermek könnyebben fogad el. A tésztaszószok is kiválóak, hiszen egy sült sütőtökből, répából vagy karfiolból készült szósz selymes, természetesen édes és sokszor észrevehetetlenül simul a megszokott tésztaételhez. Ha a gyermek szereti a ropogós textúrákat, készíthetünk zöldségfasírtokat is, amelyek egyszerre változatosak és játékosak: golyó formában még vonzóbbak lehetnek. A zöldségkrémek reggelire vagy uzsonnára jó alternatívát adnak a hagyományos kenőkrémek helyett és színük – például a céklás hummusz élénk árnyalata – sokszor önmagában is kedvet csinál a kóstoláshoz. A süteményekbe rejtett zöldségek pedig szinte mindig beválnak: a cukkini vagy a sütőtök fel sem tűnik a tésztában, mégis segít abban, hogy egy picivel több tápanyagot csempésszünk gyermekünk étrendjébe.

Fogadjuk el a hullámzásokat!

A gyermekek étvágya és preferenciái folyamatosan változnak, és ez teljesen normális. Előfordulhat, hogy hetekig csak egyféle ételt kérnek, majd hirtelen megunják azt. Ezek a korszakok nem jelentenek problémát, ha összességében változatos a kínálat és jelen vannak az egészséges opciók is.

Mikor érdemes szakember segítségét kérni?

Ha a válogatósság már nem csak átmeneti jelenség, az akár a növekedésben is megmutatkozhat (például súlymegállás vagy fogyás formájában), ha az elfogadott ételek köre extrém módon beszűkül, vagy ha a gyermek erősen kerüli az étkezéseket, érdemes szakképzett dietetikushoz vagy gyermekorvoshoz fordulni. 

Szerencsére ez az időszak legtöbbször átmeneti és sokkal könnyebben kezelhető, mint elsőre gondolnánk. A kulcs a türelem, a rendszeresség, a nyugodt légkör és az, hogy a gyermek nyomás helyett lehetőséget és mintákat kapjon. A játékos ismerkedés, az ételkészítésbe való bevonás, valamint a megszokott ételek kreatív átalakítása mind hozzájárul ahhoz, hogy lassan, fokozatosan bővüljön gyermekünk étrendje és kialakuljanak az egészséges étkezési szokások.

A cikk szerzője: Keleti Dóra

Keleti Dóra vagyok, dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem tanulmányaimat, melyek befejezésével nem csupán egy szakmát kaptam, de egy hivatást is. Az egyetemi éveim alatt vált még inkább világossá számomra, hogy mekkora szükség van az egészséges életmód és táplálkozás alapelveinek hangsúlyozására. Kiváló lehetőséget nyújthatnak erre a mai világban a blogokon megjelenített cikkek, melyek hasznos információkkal, tippekkel és tanácsokkal láthatják el az érdeklődőket. Ezért, mint dietetikus szakember, szívügyemmé vált, hogy megbízható, tudományosan megalapozott információkat adjak át az embereknek ezeken a felületeken, de mindezt olyan formában, ami laikusok számára is könnyen érthető és hasznosítható. Állandóan keresem az olyan termékeket, melyek gyártói a jó ízek mellett az egészséges, gondosan válogatott, minőségi alapanyagokra is adnak. A Viblance pont egy ilyen magas színvonalat képviselő cég, amely értéket állít elő, ahányszor valami a kezei közül kikerül, én szintén erre törekszem minden cikkem publikálásánál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük